Idegen objektum tapadhatott a NASA robotjára a Marson (videó)
2022. október 05. 22:31
A NASA vizsgálatot indított az ügyben.
2022. október 05. 22:31
p
22
6
50
Mentés
Azonosítatlan tárgy ragadt a NASA marshelikopterére, az Ingenuityre – számolt be az IFLScience. Az űrhivatal a történtekről egy közleményt is kiadott, mely szerint egy FOD (foreign object debris), azaz
egy idegen objektumtörmelék tűnt fel a kamera felvételén az Ingenuity 33. repülés során.
A NASA nem bocsátkozott találgatásokba, hogy mi lehetett a tárgy, de hangsúlyozták, a korábbi manőverek során nem vették észre. A nejlonzacskóra emlékeztető tárgy a repülés elején bukkant fel, majd nagyjából félúton lehullott. Az űreszköz nem sérült még ettől a „találkozástól”.
A NASA bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben – írta a portál.
Több mint hét tonna hulladékot hagyott már az emberiség a vörös bolygón
Egyes becslések szerint a Mars felszínén több mint hét tonna, az emberiség által hátrahagyott hulladék található. A legtöbb szemét nehéz, és egy helyben maradt, a videón azonban egy látszólag kifejezetten könnyű törmelék látható.
Az egyik lehetséges magyarázat, hogy az objektum azon ejtőernyő maradványa, amellyel az Ingenuityt szállító Perseverance landolt a vörös bolygón.
A titokzatos tárgyról készült felvételt alább tekinthetik meg:
A kulturális és innovációs miniszter szerint miközben Brüsszel az egyetemeinket azzal támadja, hogy nem elég autonómok, saját hatalmának kiterjesztésére törekszik. Interjúnk.
Persze nem rajta múlt; ő megtett minden gusztustalanságot, amit csak lehet, ám az elvi szilárdság kifogott rajta. Ami egyaránt jellemző Lévai Anikóra és Orbán Viktorra. Horváth K. József írása.
p
5
1
15
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 50 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tolókapu
2022. október 06. 21:02
Idegen.......persze, csak egy elszonnyadt nylonszatyor ragadt a NASA robotjára: az embertől nem idegen eme nemes anyag, sőt továbbmegyek, egyenesen az ember szemeteli tele az Űr "végtelenjét"! Úgy tűnik, hogy már a Piros-vörösbolygóra is elsodródott. Elsodródhatnának a háborúkat szerető elv- és harcostársak is a messzi-messzi Galaxisba!